kicccsaj
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hawerok oldalai
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hehehe

Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, mosáshoz nem értek, a házi munkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén bemerek vallani: Sok mindent nem tudok, de van ám vmi.! Amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassútempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudomásom e téren több, mint tökéletes, s, hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megatnította ő, S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, S feltárult előttem mindennek a nyitja. Késöbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől jó korán felkelve, Mert ilynekor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem, Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz, mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkneti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallagtnom... Én a nedvességet érezni akarom! De mit nevettek?Nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek, ha nem az úszásról beszéltem.....!

 
-=Vendégkönyv=-
[Friss hozzászólások] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]

2005.07.13. 10:02 Idézet
//gportal.hu/portal/dufkacsalad/

2005.07.08. 15:56 Idézet

Köszi mindenki aki irt, mégegyszer mondom irjatok!!pusz: kicccsaj


2005.06.25. 00:32 Idézet

Sya cicokám:-) Megin itt voltam látod?!:-) nah...és megint olyan időben amikor már normális ember alszik...én meg még midnig itt ülök...nincs jobb dolgom:-( Nah puszillak szeretlek hugim:-) Maja...


2005.06.05. 16:30 Idézet

Háhááááá jártam itt és mindent láttam is:D

nah légy jó és szobatiszta pusssz: Petraaa


2005.05.22. 16:59 Idézet

www.apxmiki.gportal.hu

 


2005.04.09. 02:58 Idézet

Szia Vanda!

Tamás vagyok. Jó az oldalad! De ne bízd el magad jó?

:)

Csak így tova!

Bye!


2005.04.03. 15:22 Idézet

sziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziasziazia Vanda. hú ez hosszú.

má megint én .

tod.

csak benéztem.

szia!!!!!!!!!!

CJ


2005.03.18. 16:35 Idézet

Peace vanda!

A béke embere vagyok, mire jó az erőszak???

písz my man!!

CJ Meitl

 


2005.03.10. 10:36 Idézet

2005.02.19. 11:41 Idézet

Szia! kink, bannercsere mehet? www.kicsijoel.gportal.hu


2005.02.18. 20:57 Idézet
Hájjj! Naon jó, láccik hogy kicsit többet foglalkoztál vele mint én :D Tényleg nagyon teccik! Csak így tovább! Pucca! Ancsa

2005.02.10. 07:12 Idézet

Szió Vanda! Nem is olyan rossz a honlap :-)). Hajrá

German


2005.01.29. 16:33 Idézet

szejjja anyummm!!

tök jó az oldal....és imádlakkk drága bonnimmmmm:DDD

cuppp a te klájdod:))


2005.01.19. 20:18 Idézet
Döme..Döme..Döme..ari vagy napon..én is szeretlek:) am köszi mkinek aki irt..még csak 86nál vagyunk, hajrá:)) am mkit puszantok..:)

2005.01.18. 22:16 Idézet
Jó a honlap igy tovább!nemtok mást mondani mert egy szégyenlös és szerény kisfiu vagyok viszonylag nagy testrészel!!!

szia!!!!

u.i.:A karomra gondltam te perverz fantáziájuuuuu!!!!!!!!!!!

2005.01.14. 19:24 Idézet
Szia vandámmmmm:) naon jó a honlapod=) cuppa:sziszi.:)

2005.01.10. 12:10 Idézet

Katka: hm mit mondjak ?:)) szeretlek imádlak te vagy az egyetlen kislányom apád jol megalkotott téged , 1 mákod van h. rám ütötél ! Ne kocsmázz na ez hülyeség amit irtam de még reggel van :DDD na kösy mindnet sok pusza :mutterod  

u.i. hülyeség 4ever:DD 


2005.01.05. 17:18 Idézet

Szia. link, banner csere mehet?//kicsijoel.gportal.hu


2005.01.03. 17:06 Idézet

2005.01.02. 13:45 Idézet

szijja drága kiccsaj!!!

nagyon jó lett az oldalad!! És nagyon jó fej vagy,birom a buksid,szeretlek!!!!

na légy happy:: mala


[Friss hozzászólások] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]

 
Poénos
 
Rólam..
 
Time
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2004-05-10
 
G-Mail ingyenes levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2024. Augusztus
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Csillagok, horoszkópok
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan