kicccsaj
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hawerok oldalai
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hehehe

Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, mosáshoz nem értek, a házi munkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén bemerek vallani: Sok mindent nem tudok, de van ám vmi.! Amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassútempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudomásom e téren több, mint tökéletes, s, hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megatnította ő, S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, S feltárult előttem mindennek a nyitja. Késöbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől jó korán felkelve, Mert ilynekor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem, Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz, mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkneti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallagtnom... Én a nedvességet érezni akarom! De mit nevettek?Nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek, ha nem az úszásról beszéltem.....!

 
Külső megjelenés
Külső megjelenés : Mérleg, skorpió, nyilas, bak, vizöntő, halak

Mérleg, skorpió, nyilas, bak, vizöntő, halak

BY KICCCSAJ  2005.05.10. 10:49

..

MÉRLEG:Fontos számára, hogy milyen benyomást kelt másokban. Nem biztos, hogy kifejezetten szép, de kedvessége és szívélyessége rokonszenvessé és vonzóvá teszi. Testalkata formás. Feje arányos, tekintete szelíd, mosolygós. Homloka domború, szemöldöke ívelt. Orra formás, egyenes, keskeny, görögös. Szája kicsi, a szájszegletnél gödröcske jelenik meg nevetéskor, a jellegzetes "Vénusz-gödör". Álla gömbölyded, esetleg függőleges bemélyedés van az állközépen, ami arányosan két részre osztja az állat. Fogsora olyan, mint egy gyöngysor. Füle kicsi, formás. Válla telt, gömbölyded. Mozgása könnyed, kecses. Hajlamos a kiválasztó szervek és az anyagcsere zavaraira, ha nem tud egyensúlyt teremteni az életében. Érzékeny testrésze a deréktáj és a vese.

SKORPIÓ:Tekintete komoly, mágikus, szuggesztív, mindenbe és mindenkibe bele akar látni. Ha indulatos lesz, vagy ha mély gondolatokba merül, a két szeme között függőleges ráncok jelennek meg. Haja gyakran benőtt a homlokába és rendszerint sötét színű. Arca markáns, csontos, álla erős, hangsúlyozott. Szája érzéki, az alsó ajak előrébb áll, mint a felső. A felsőteste fejlettebb, mint az alsó (néha olyan, mint egy ülő óriás). Termete lehet aszkétaszerűen sovány, csontos, de erős izomzatú. Lehet zömök is. Keze erős, vastag rövid ujjakkal. Kézfogása kemény, szorító. Járása, mozgása fegyelmezett. Önfegyelme, akaratereje, lelkiereje nagy. Érzékeny testrésze a has alsó szakasza, a bélrendszer és a nemi szervek.

NYILAS:Külső megjelenése dinamikus, lendületes, sportos. Teste izmos, mozgékony, nagy utakra képes. Fejformája inkább ovális, lófejre emlékeztet. Homloka magas, boltozatos. Tekintete távolba néző, bizakodó, tiszta; nyílt. Orra lefele megvastagszik. Orrcimpája kidudorodik. Fülcimpája csigavonalú. Szája viszonylag nagy, kitűnő szónok. Felső ajka előrébb áll, mint az alsó - nem erőszakos, inkább megértő. Ajkai húsosak. Fogai hosszúak, szabálytalanul nőttek, előreállóak. Álla puha, gömbölyded, tokásodásra hajlamos. Testalkata általában nyúlánk, teltkarcsú, lábszára hosszú. Hajlamos a táplálkozást is túlzásba vinni, és akkor tekintélyes joviális külsőt ölthet. Érzékeny testrésze a csípőtáj, a felső lábszár és a máj.

BAK:Megjelenése egyszerű, fegyelmezett, konzervatív, szigorú, rideg. Merev, tartózkodó benyomást kelt. Amíg fiatal, idősebbnek látszik a koránál. Testalkata sovány, szikár. Inkább magas, mint alacsony. Mozgása óvatos, lassú. Arca komoly, a szája mellett, az arca közepén; mély; függőleges ráncok húzódhatnak - mindig gondterhelt. Homloka magas, meredek, a fejtetőnél szögletesen hátrahajló. Haja ritka szálú, többnyire sötét színű. Szája keskeny, színtelen, lefelé hajló, összeszorított. Álla hegyes, fogai erősek. Nyaka hosszú, csontos, kiálló ádámcsutkával. Keze sovány, erős ujjakkal, lába hosszú, csontos térdekkel. Érzékeny testrésze a térd, valamint az egész csontrendszer mint a test tartóoszlopa, és a bőr mint a test szétesését korlátozó közeg.

VIZÖNTŐ:Általában magas termetű. Tekintete élénk, tiszta, tárgyilagos, értelmes, elfogulatlan, messzire néző. Szeme feltűnően nagy. A szeme színe változónak tűnik, kék és zöld között ingadozik. Valójában a pupillája nagysága változó. A haja színe többnyire világos, lehet hullámos vagy egyenes szálú. Orra erős, széles orrnyereggel. Az orra és a szája között viszonylag nagy a távolság és hosszú a bevágás. Fülcimpája lenőtt. Álla kissé előreálló. Nyaka formás, szabályos. A homloka magas. Arca kissé szögletes. Nevetéskor látszik a fogínye is. Érzékeny az alsó lábszára, a bokája, a keringési rendszere, a szíve és az idegrendszere.

HALAK:Tekintete jóságos, álmodozó, olyan mintha valami mást is látna, mint a többi embert - lehet látnok, médium, érzékfeletti jelenségeket érzékelő, vagy egyszerűen csak képzelgő. Szeme vizenyős, tengerkék, vagy halványzöld. Szeme nagyon ívelt, mintha mindig csodálkozna. Álla gömbölyded, felső ajka előrébb áll, mint az alsó. Arcvonásai lágyak, szelídek. Orra puha, húsos. Jellegzetes túlvilági mosolya van. Kézfogása erőtlen. Lábfeje viszonylag nagy, érzékeny, járása hanyag. Anyagcsere-zavarokra hajlamos. Testalkata kétféle lehet: szétfolyó, hízásra hajlamos vagy egészen éteri, szinte testetlen, sovány, misztikus alkat, átszellemült, szellemi, önmegtagadó.

 
Poénos
 
Rólam..
 
Time
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2004-05-10
 
G-Mail ingyenes levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Csillagok, horoszkópok
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.