kicccsaj
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hawerok oldalai
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hehehe

Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, mosáshoz nem értek, a házi munkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén bemerek vallani: Sok mindent nem tudok, de van ám vmi.! Amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassútempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudomásom e téren több, mint tökéletes, s, hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megatnította ő, S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, S feltárult előttem mindennek a nyitja. Késöbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől jó korán felkelve, Mert ilynekor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem, Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz, mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkneti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallagtnom... Én a nedvességet érezni akarom! De mit nevettek?Nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek, ha nem az úszásról beszéltem.....!

 
Értelmes dolgok
Értelmes dolgok : Tünetek

Tünetek

by kicccsaj  2005.04.13. 21:36

Ha már itt vagy..akkor valószinű egy pár rád is jellemző..szal OLVASD!

  1. Mikor beindítod a mikrohullámú sütőt, megpróbálod beírni a jelszavad.
  2. A passziánszt már évek óta nem játszottad igazi papírkártyával.
  3. A melletted ülő embert e-mailben kérdezed meg arról, hogy szeretne-e kávézni, mire ő e-mailben válaszol, hogy "várj 5 percet".
  4. A 3 tagú családhoz 15 különböző telefonszámot írtál, amin el tudod érni őket.
  5. Egy nap többször is chatelsz egy dél-amerikai ismeretlennel, de a szomszédodat idén még nem láttad.
  6. A barátaidat azért veszted el, mert nincs e-mail címük.
  7. Egy hete vettél új mobiltelefont/computer-t és ma már azt mondják rá, hogy "túl öreg típus".
  8. Nem tudod, mennyibe kerül egy bélyeg.
  9. Rendet rakni annyit jelent, hogy az egész asztalod teleragasztgatod post-it cetlikkel.
  10. A legtöbb viccet az interneten olvasod.
  11. Amikor otthon felveszed a telefont, a céged nevét mondod be.
  12. Nullát nyomsz a telefonálásod előtt városi vonalért (még este, otthon is).
  13. Négy éve ugyanazon a széken ülsz, ugyanannál az asztalnál, de már a harmadik cégnél.
  14. Akkor mész melózni, mikor még sötét van, és akkor jössz haza, mikor már sötét van.
  15. Van egy külön programod, ami visszafelé számolja a napokat nyugdíjig (vagy karácsonyig).
  16. A szüleid úgy határozzák meg a foglalkozásod, mint "valami computeres meló".
  17. A gyerekeidre úgy emlékezel, ahogy a képen kinéznek, ami a géped mellett van.
  18. Akkor mész orvoshoz, amikor pénzed van, nem pedig akkor, ha beteg vagy.
  19. Ezt a listát úgy olvastad, hogy közben bólogattál és röhögtél.
  20. Most épp azon tűnődsz, hogy kinek küld ezt tovább.

 
Poénos
 
Rólam..
 
Time
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2004-05-10
 
G-Mail ingyenes levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Csillagok, horoszkópok
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan