kicccsaj
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hawerok oldalai
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hehehe

Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, mosáshoz nem értek, a házi munkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén bemerek vallani: Sok mindent nem tudok, de van ám vmi.! Amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassútempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudomásom e téren több, mint tökéletes, s, hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megatnította ő, S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, S feltárult előttem mindennek a nyitja. Késöbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől jó korán felkelve, Mert ilynekor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem, Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz, mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkneti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallagtnom... Én a nedvességet érezni akarom! De mit nevettek?Nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek, ha nem az úszásról beszéltem.....!

 
-=Dalszövegek=-
-=Dalszövegek=- : E-rotic-Max Don't Have Sex With Your Ex 2004.

E-rotic-Max Don't Have Sex With Your Ex 2004.

by kicccsaj  2004.11.03. 22:59

.

I remember the Days
I remember the Place
cause i wish you remind
just a moment in time
say my name in the night
into you it feels right
cause into your arms i fall

You decided to leave
just as long as i breath
it's my very last cry
and you tell me good bye

I remember the Place
I remember the Days
The best time of my life

2x I call The Spirit of Yesterday
Spirit of Yesterday
I fall into your arms again
into your arms one day

I'm recalling the days
i recalled by that place
cause i wish you were here
to be my atmosphere
paint my name in the sky
angel wings take it high
cause into your arms i fall

you were (defny) ... to east (unverständlich)
...(fifteen)... hours please (unverständlich)
it's my message to you
it's the last rendevous
i remember the place
i remember the days
the best Time of my life

2x I call The Spirit of Yesterday
Spirit of Yesterday
I fall into your arms again
into your arms one day

Spirit of Yesterday
Yesterday
I falling into your arms one day
one day
one day

2x Spirit of yesterday
Spirit my far away
I wanna call it Spirit of yesterday
into your arms one day
into your arms to stay
I wanna fall into your arms one day

Falling into your arms one day
one day
mmmmmmh
one day

 
Poénos
 
Rólam..
 
Time
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2004-05-10
 
G-Mail ingyenes levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Csillagok, horoszkópok
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.