kicccsaj
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hawerok oldalai
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hehehe

Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, mosáshoz nem értek, a házi munkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén bemerek vallani: Sok mindent nem tudok, de van ám vmi.! Amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassútempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudomásom e téren több, mint tökéletes, s, hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megatnította ő, S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, S feltárult előttem mindennek a nyitja. Késöbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől jó korán felkelve, Mert ilynekor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem, Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz, mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkneti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallagtnom... Én a nedvességet érezni akarom! De mit nevettek?Nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek, ha nem az úszásról beszéltem.....!

 
-=Baromságok=-
-=Baromságok=- : Utolsó mondatok

Utolsó mondatok

Kicccsaj  2004.08.31. 19:08

nah ez megin nagy baromság, de jó

1. A mi atomerőművünk a világon a legbiztonságosabb.
2. ...és ez még csak a refrén volt!
3. ...vagy ezek a mi koordinátáink?
4. A gyalogosoknak a zebrán mindig elsőbbségük van!
5. A gyártó azt írta, hogy ezek a kártyák kompatibilisek. Apa, minek ez az alma a fejemen?
6. Á, itt nem lehet feszültség...
7. Akár 5 percig is kibírom a víz alatt!
8. Akkor inkább az orosz rulett...
9. Anyukám, ne értsd félre, ez csak a kolléganőm...
10. Azon a lemezen nem volt semmiféle fontos állomány.
11. Csak a testemen keresztül!
12. De az csak egy vizipisztoly!
13. De csúnya kopasz fejed van!
14. Dobd már ide azt a baltát!
15. Egész egyszerűen imádom, ahogy te csinálod a gombát!
16. Egy szalámis szendvicset kérek...
17. Elég mély a víz. Nyugodtan ugorhatsz egy fejest.
18. Először is: Önök megsértették a személyiségi jogaimat...
19. Én tűznyelő is vagyok!
20. Ennek a bombának a gyújtószerkezete AKUSZTIKUS!
21. Erre gyertek fiúk, itt már nincs mocsár!
22. És akkor szerinted hová kellett volna bedugni a porszívót?
23. És most a biciklivel lemegyek a földszintig.
24. És most következzék a második versszak...
25. És most következzen X.Y. feldolgozásában a Z. című szám.
26. És most megízleljük...
27. És most megmutatom, hogy kell kibiztosítani a gránátot.
28. Ez a készülék tökelétesen földelt...
29. Ezek a bankrablók úgyis csak ijesztgetnek!
30. Ezek mind szigetelve vannak...
31. Ezt a két vezetéket kell összekötni.
32. Feltaláltam a vízhűtéses tápegységet...
33. Fiatalember, mutassa csak, hova is szól a jegye?!
34. Ha a fehéret ide kötöd, akkor nem ráz meg.
35. Ha bátor vagy, utánam jössz.
36. Ha mégegyszer lefagy a Windows, kinyírom magam.
37. Ha megnyomod azt a gombot, akkor én meghalok!
38. Hát persze, hogy átmegyek az érettségin!
39. Hé, ez a kijelző miért számol visszafelé?
40. Hercegnő, csak nem haragszol hű lovagodra?
41. Hogyan ölted meg?
42. Hol van a kamionon a fék????
43. Hová tettem az ejtőernyőt? Az előbb még rajtam volt!
44. I Love Win95!
45. Ide lőjjetek, rohadékok...
46. Ilyen közelről sokkal szebb a tüzijáték...
47. Jó napot kívánok, adóellenőrzés...
48. Jó, akkor most beszéljünk a zenéről!
49. Jobbról jó!
50. Ki van rúgva...
51. Ma a modern költészetről fogok beszélni...
52. Majd a műtét után folytatom a viccet.
53. Már megint vörös a fénysorompó pedig nem is jön a vonat...
54. Meg ne nyomd azt a piros gom...
55. Megközelíthetjük őket! Elég békésnek tűnnek...
56. Megmondtam, hogy zárva vagyunk.
57. Mekkora a tűzereje?
58. Mi ez a piros gomb itt a kávéscsészém alatt, tábornok úr?
59. Milyen gázszag van, és milyen sötét...
60. Mit féltek tőle?! Hiszen csak egy gyenge nő...
61. Mocskos terroristák! Nem árulom el...
62. Mondták már, hogy csúnya a feleséged?
63. Most már alacsonyabban is repülhetünk, itt hatástalan a légvédelmük.
64. Most pedig meg kell nyomni ezt a gombot.
65. Na látod, drágám! Nem kell ide gázszerelő!
66. Na rendben, Drágám. Még egyszer csináljuk, de utána alszunk...
67. Ne aggódj, a szervizes mindent leellenőrzött...
68. Ne izgulj! Ez csak egy szobor!
69. Ne lőjj...
70. Nehézlovasságunk páncélzata ellenáll a mongolok nyilainak.
71. Nem a férjed jött haza, Szivi?
72. Nem akarok Windows-os lélegeztetőgépre kerülni! Neeehhhmm...
73. Nem mered, te kis tetű!
74. Nézd azt a barmot! Nyáron bundában szedi a málnát!
75. Nézd! Már nem ráz a hajszárító!
76. Nyugi! Ennél magasabban még sohasem volt a Tisza.
77. Nyugi! Ez a típusú repülő láthatatlan.
78. Nyugodtan kikapcsolhatod, már tároltam a szöveget...
79. Papa, miért nem emeli fel a mágnes ezt a floppy-t?
80. Persze! Lenyomtam a kismegszakítót...
81. Siessetek, már villog a zöld!
82. Szerencsére vége van a támadásnak...
83. Szia cápácska...
84. Te! Ez a szárny nem fog letörni?
85. Te?! Ilyen fejjel?
86. Tedd már el azt a játékpisztolyt, úgysem ijedek meg! Ugyan már!!!
87. Tehát a zöld-sárgában van a 220V, és ez a fekete a védőföld...
88. Tessék, itt a Microfost tanácsadó szolgálat!
89. Ugrottam már mélyebbre is.
90. Úgy érzem, gázszivárgás van. Hozz egy gyufát, megnézem!
91. Ugyan, szívem, mi lehet veszélyes egy barlangban?
92. Vagy félreértettem?
93. Vajon milyen mély a víz?
94. Vigyázni kell, ezek a mai hátizsákok pont olyanok, mint egy ejtőernyő...
95. Vigyázz, dől a fa! Nem arra!
96. Zavarhat! De nem akadályozhat!

 
Poénos
 
Rólam..
 
Time
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2004-05-10
 
G-Mail ingyenes levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Csillagok, horoszkópok
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan