kicccsaj
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hawerok oldalai
 
Menü
 
Képek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hehehe

Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok, mosáshoz nem értek, a házi munkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén bemerek vallani: Sok mindent nem tudok, de van ám vmi.! Amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassútempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton, ahogy jónak látom. Tudomásom e téren több, mint tökéletes, s, hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megatnította ő, S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, S feltárult előttem mindennek a nyitja. Késöbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől jó korán felkelve, Mert ilynekor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman műveltem, Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz, mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkneti felére. Ez az én gyengém, ezt kell elhallagtnom... Én a nedvességet érezni akarom! De mit nevettek?Nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek, ha nem az úszásról beszéltem.....!

 
Értelmes dolgok
Értelmes dolgok : Felvételi vizsga

Felvételi vizsga

by kicccsaj  2005.04.13. 21:32

SzŐKÉKNEK!

Név (az Öné): ____________________________________

Az eredményes felvételi vizsgához legalább 3 (három)* helyes válasz szükséges. (* A három egész szám, kettőnel nagyobb, de négynel kisebb.)

  1. Mi Franciaország hivatalos nyelve?

  2. Mondjon pár szót az ókori Babilóniáról, különös tekintettel az építészetre, az irodalomra, a törvényekre és a társadalmi viszonyokra VAGY határozza meg Petőfi Sándor keresztnevét!

  3. Mit csinált William Shakespeare?
    a) hidat epített
    b) vilagutazó volt
    c) hadvezér volt
    d) színdarabokat írt
    e) metrót tervezett

  4. Milyen vallasú a pápa? (Csak egy választ fogadunk el!)
    a) zsidó
    b) katolikus
    c) buddhista
    d) ateista
    e) vudu

  5. Hány milliméter 0 méter?

  6. Mennyi az idő, ha a nagymutató 12-n, a kismutató 5-ön áll?

  7. Megközelítőleg hány parancsolatot hozott az embereknek Mózes, ha tudjuk, hogy az egyik táblán 5, míg a másikon szintén 5 parancsolat állt?

  8. Betűzze el a következő USA (Amerikai Egyesült Államok) elnökök nevét: Bush, Carter, Clinton!
    Bush: ______________________________________
    Carter: _____________________________________
    Clinton: ____________________________________

  9. Egy barna hajú nő 12 naranccsal rendelkezik. Valakitől kap még 10 darabot. Akkor most:
    a) a hölgy örül
    b) a hölgy ügyes
    c) nincs egyetlen narancsa sem, mert mindet megette
    d) nem tudom pontosan, valahol 15 és 99 között
    e) a narancsokat nem lehet összeadni

  10. Angliának hat György nevű királya volt. Az utolsót VI. (hatodik) Györgynek hívták. Hogy hívták az őt megelőzőeket?

  11. El tudja magyarázni Einstein relativitás elméletét?
    a) igen
    b) nem

  12. Mire valók a ruhafogasok?

  13. Melyik földrészen található az USA (Amerikai Egyesült Államok)?

  14. Magyarázza el Chatelier dinamikus egyensúlyi törvényét VAGY írja le a nevét nagybetűkkel!

  15. Hol található egy négyemeletes ház első emelete?

  16. Hol található az USA (Amerikai Egyesült Államok) legnagyobb narancstermő vidéke?
    a) Medellin, Kolumbia
    b) Florida, USA
    c) Montreal, Kanada
    d) Róma, Olaszország
    e) Mexikóváros, Mexikó

  17. Ha Önnek van három almája, akkor hány almával rendelkezik?

  18. Melyik városban található a Budapesti Műszaki Egyetem?

  19. Mikor alapítottak a Budapesti Műszaki Egyetemet (körülbelül)?
    a) időszámítás előtt
    b) időszámítás után

 
Poénos
 
Rólam..
 
Time
 
Hányan voltatok itt?
Indulás: 2004-05-10
 
G-Mail ingyenes levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Calendar
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Csillagok, horoszkópok
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.